A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) legfrissebb közleménye szerint idén ismét elindul az Apáczai Ösztöndíjprogram, amelynek célja a hátrányos helyzetű, de tehetséges tanulók támogatása. A program, mely havi 34 ezer forintos ösztönzést biztosít, 7-19 hónapig segíti a jó tanulmányi eredményeket elért diákokat.
A 6,2 milliárd forint keretösszegű kezdeményezés nemcsak anyagi támogatást nyújt, hanem mentorok bevonásával tehetséggondozó segítséget is kínál a fiatalok számára. A minisztérium emlékeztetett, hogy a 2020-ban megújult szakképzési rendszer részeként az ösztöndíjrendszer is átalakult. Ennek értelmében az ágazati alapoktatás idején minden tanuló általános havi ösztöndíjban részesül. A nappali képzésben résztvevő, szakképzési munkaszerződéssel nem rendelkező tanulók pedig tanulmányi eredményeik alapján akár havi 59 ezer forint ösztöndíjra is számíthatnak.
A duális képzésben résztvevő tanulók a minimálbér 43-72 százalékát kereshetik meg, ami akár havi 168 ezer forintot is jelenthet. Emellett a megújult rendszer részeként a pályakezdési juttatás is bevezetésre került, amely 150 ezer és 300 ezer forint közötti összeget biztosít a sikeres szakmai vizsgát követően.
Az Apáczai Ösztöndíjprogram eddigi működése során már 6260 hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulót támogatott. Az újrainduló programra a rászorultsági helyzet és a jó tanulmányi eredmények alapján jogosult diákok 2024. január 11-től nyújthatják be pályázataikat a KRÉTA rendszer elektronikus felületén.
Pölöskei Gáborné, a szakképzésért felelős helyettes államtitkár kijelentette, hogy az ösztöndíjprogram célja a nehezebb élethelyzetből és szerényebb anyagi lehetőségekkel induló diákok segítése a biztos megélhetést jelentő végzettség elérésében. A program a tehetséges diákokat az egyetemi diploma megszerzéséig is támogathatja, ezzel ösztönözve őket a magasabb szintű tanulmányok folytatására.